groundwalker

Public Domain sorozat 1.

    Egy 1970-es TV film nem hiszem hogy sok pénzből gazdálkodhatott, pláne ha feketékről szólt. Márpedig a Black Brigade (aka Carter's Army) egy ilyen film. Feketékről szól a II. világháborúban, méghozzá nem is akárhol: a Náci Németországban.
    George McCowan egy igazi tévés rendező. Sok tv-s sorozatot és filmet rendezett, ismertebb lehet talán a Charlie Angyalai sorozat néhány epizódja. A megtalált filmet pályájának durván a negyedén rendezte. A díszletek és a fényképezés egyszerűek, szegényesek és látványtalanok. A zene háborús filmekre jellemző stílusú klasszikus zene, teljesen oda illő és elviselhető fajta. Maga a rendezés végülis nem egy nagy szám, épphogy elégséges. A forgatókönyv ellenben már kicsit szebben csillog, de végülis csak sablonok enyhén felszínes moralizálással megszórva, elég gyenge háborús szaktudással.
    A szereplő gárdára nem lehet panasz. A híresebbek közül ott van fontos mellékszerepben a régi komikus Richard Pryor, vagy a Csillagok háborújából jól ismert Lando azaz Billy Dee Williams. Főszerepben Robert Hooks, aki komoly tévés karrierje mellet felbukkant a Star Trek III: The Search for Spock filmben is. Az egyetlen fehér főszereplő férfi Stephen Boyd, akinek élete 1977-ben tragikus véget ért (szívroham). Igazából egy átlagos színész lehetett. De ne feledkezzünk meg az egyetlen női szereplőről sem (aki szintén fehér), Susan Oliverről, aki felbukkant már egy számomra klasszikus sorozatban is egy rész erejéig (Magnum, P.I.), de igazából ő is inkább csak tévés karriert futott be.
    A címe érdekes, ugyanis az általam megtekintett verzióban (ami ugye legálisan és ingyenesen letölthető) a "Black Brigade" főcím lett ki írva, ami sokkal PC-bb mint a még valamelyest fehér elnyomást szimbolizáló "Carter's Army" (mely címet nem tudom hogy hol használták élesben). Persze lehet hogy ez részemről már-már egy durva összeesküvés elmélet...
/Innentől teljesen SPOILER tartalmú az írás/

    Beau Carter (Stephen Boyd) azt a feladatot kapja, hogy menjen Németországban, keresse fel Edward Wallace (Robert Hooks) szakaszát és rajta kívül hat embert magához véve induljanak el egy stratégiailag  igen fontos hídhoz, hogy azt a nácik kezéből kiütve magukhoz vegyék. A meglehetősen puritán környezetű parancsnoksági megbeszélés után Carter nem is tököl sokat, ejtőernyővel leugrik hozzájuk...
    Már az első találkozáskor gyanússá válik a szakasz. Jonathan Crunk (Richard Pryor)  őrködés helyett üldögél és farigcsál, sisakja pedig a földön hever és tárolónak használja. Carter meg is leckézteti a hanyag katonát, és pisztolyt szegezve a fejéhez bölcs intelemmel látja el. Miután a kioktatás aktusa lezajlott Carter hiába kéri el a jelszót a jelszóra, a helyes válasz helyett csak Crunk származási helyét kapja meg. Itt már fogja a fejét rendesen...
    Hát még amikor végül a táborba mennek. A fekete katonák a nagy sátorban épp szerencsejátékot űznek őrjöngve, reggel pedig amikor Wallace készül bemutatni a szakasznak újdonsült felettesüket, még a bakancsukat sem tudják felvenni időben, sőt egyikük egy boxer alsóban áll vigyázzba és még csak nagyon nem is zavartatja magát.
     Carter megbeszéli Wallacel a helyzetet, és elmondja hat darab emberre lenne szükség rajtuk kívül. Wallace nehezen áll rá a dologra, de végül is kénytelen bele egyezni. Itt elkerülhetetlenül beugrott a Piszkos Tizenkettő (The Dirty Dozen) párhuzam. Azért a párhuzam szerencsére nem száz százalékig helytálló, sőt!
    Ahogy elindulnak úgy egyre több minden derül ki a csapatról (egyikük egyetemi tanár, de ezt gondosan elhallgatva szakácsnak mondja magát Carter faggatózására). Végülis egy nehéz helyen való átkelés (nyílt terep) során óriási bajba kerülnek és az első harci jelenetre is sor kerül, ami egy háborús filmben azért elég fontos. A nyílt terepen egyesével futnak át, ám amikor egy repülő bukkan fel a horizonton az egyik szerencsétlen a nyílt terepen téblábol tanácstalanul míg végül géppuska ropogását követően holtan terül el. A csapat számára ez súlyos érvágás, de folytatniuk kell.
    Szerencsére a közelben szövetségesük háza található. Anna Renvic (Susan Oliverr) szívesen ad helyet a pajtában a társaságnak. Később beszélgetésbe bonyolódik Wallace szakaszvezetővel, ahol is a háború nehézségéiről társalognak és Anna bátorítja a letört Wallace-t, aminek egy ártatlan arcra puszi lesz a jutalma (és tényleg, ez nem irónia), de épp rájuk nyit Carter aki félreérti a helyzetet vagy esetleg csak az piszkálja a csőrét hogy Wallace fekete? Mindenesetre leteremti a "rajtakapott" férfit, aminek ő is megkapja jutalmát Annától egy kellemes pofon formájában. Wallace kimegy, Carter habozik de végül utána megy, mintegy belátva hibát követett el. Hasonló helyzetek boncolják még a faji kérdéseket, de ez egy ilyen filmnél nem véletlen. Aztán megkapják a konkrét parancsot egy itteni rádión keresztül.
    Nos Anna ajtaján egyszercsak kopogtatnak, méghozzá a nácik. Carterék gyorsan szedik a sátorfájukat és sikeresen elkerülik a végzetes kimenetelű csatát. Említést kell tegyek még egy fontos jelenetről, ahol is Crunk vaktába lövöldözni kezd a semmire végül a pánikroham betetőzéseként a földre veti magát és súlyos rinyába kezd. Ez a jelenet később még fontos lesz.
    Nos a menekülésnek meglesz a böjtje, a felkészületlen fekete katonák egy elhagyatott épületekkel teli helyen túlságosan is fegyelmezetlenné válnak így későn veszik észre hogy nácik vannak a közelben, amelynek a legnagyobb fickó issza meg a levét. Itt még történik olyan hogy Carter végülis megmenti a fegyvertelenre lőni habozó Wallace-t miután a fegyvertelen hirtelen mégis fegyverhez jut... És azért itt még történik más fontosabb dolog is, mint pl. ahogy a borra bukkanó renitenseket Carter próbálja megfegyelmezni, több kevesebb sikerrel.
    Végül aztán csak eljutnak a végső helyszínre, amire nem is akart a forgatókönyvíró túl sok időt szánni, így elég pörgős lett. Lényegében Crunk vakmerőségéről tesz tanúságot, mintegy jellemfejlődést bemutatva, de ennek komoly ára van. Mondanom sem kell: bár a hídat elfoglalják, sokuk odaveszik, a főszereplők életben maradnak.
    Azonban a végére maradt még egy kulcsfontosságú jelenet ami a filmet igencsak megdobja. Wallace, Carter és a sérült Crunk az immár ő általuk elfoglalt hídon áll, amikor elrobognak mellettük honfitársaik teljes serege teherkocsikon, szinte semmibe véve őket. Az egyik teherkocsiről azonban néhányan oda ordítanak nekik, a "semmittevőknek" és egy lapátot hajítanak a kis csapathoz. Ezt végül csak keserűen kommentálják. Crunkot együttes erővel egy az orvosi terepjáróhoz cipelik, majd kettesbe gyalog, mint két jó barát, a sereg után bandukolnak, hogy a hátuk mögött megjelenjen a "The End" felirat. Ennek kétségkívül komoly üzenete volt a hetvenes évekbeli amerikai tévénéző számára, és enyhén boldogtalan befejezése lesz a filmnek, ami végülis egy jó húzás.
    A komoly, igen veszteséges feladat elvégzése után végülis büszkén vonulnak el, bár megalázottságuknak nem örülnek, Wallace és Carter között egy fontos (fehér és fekete)
barátság szövődik, és együtt nézik le a primitív hozzáállásukat.

/SPOILER VÉGE/

A film egy hármas (főleg mondanivalója miatt) és kellemes csalódás, mint TV film. A dialógusokat nem tudom mélyen megítélni. Élvezetes volt, és egy kicsit kuriózum (főleg hazánkban) az ilyen film, ezért érdekes is.